2014. április 6., vasárnap

Kis plattik születése

Tegnap délelőtt megszülettek a kis mikiegár plattik. Valamivel kevesebb a vártnál.
Remélem minél előbb felnőnek és mehetnek a nagyok közé.
Azóta töretlen a fejlődésük, szinte minden nap nőnek egy kicsit.Úgy tippelem a halacskák olyan másfél- két hónapos korukra lesznek ivarérettek.

2014. április 3., csütörtök

Platti szaporítás

Sok idő után újra elkezdtem szifókkal foglalkozni.
Most mindent szinte az alapokról kell újjáépítenem. A kezdéshez rendelkezésre állt három platti, két nőstény egy hím felállásban. A nőstény úgy látom erősen közel van a szüléshez. Két napja kitettem egy 15 literes kis medencébe és várom hogy a kicsik megszülessenek. Úgy húsz és harminc ivadékra számítok, remélem minél többet sikerül felnevelnem belőle.
Természetesen az eredményről beszámolok itt az internetes naplómba.

2014. március 18., kedd

Xiphophorus maculatus - Platti

Népszerűségek vetekszik a Xiphophorus hellerivel. Hazájuk Mexico, tágabb értelemben Közép - Amerika. Az eredeti vad plattival akváriumban szinte nem is lehet találkozni, annyira benépesítették a medencéket a sokkal színesebbek tenyészállatok. A vad példány háta olajbarna, ezüstösen csillogó. A faroktövön sötét foltok vannak. A vörös és fekete szín már a vad plattiknál is fellelhető, különösen a hímeknél. A hímek hosszúsága 3 és 5 cm körül van. Gyakrabban a három cm körül . A nőstények hosszúsága 4 - 6 cm. Optimális hőmérséklet 23 - 25 fok. A szállítást idősebb példányok nehezen viselik. Szeretik ha a víz kristálytiszta. Az egyik legbékésebb akváriuma hal. Sok tenyészváltozat a mexikói kardfarkú halakkal való keresztezés eredményeként jött létre. Kivétel ez alól fehér, albínó és sárgás változat. Színek közül a sárga, vörös és fekete a leggyakoribb a változatoknál. De még nagyon sok változat létezik. Tartásuk könnyű, élelmezésük sem nehéz. Növényi eredetű táplálékra szükségük van. A hímek nem udvarolnak nagyon hevesen. Egy hím akár több nősténnyel is tartható. Igényik a tiszta vizet. Általában harminc naponként szülnek, de előfordulhat koraszülés mondjuk vízcsere, szállítás alkalmával. Az ivadékokat nem mindegyik nőstény fogyasztja el azonnal, ez egyedi sajátosság kérdése. Érdemesebb óvatosnak lenni. Nagyon békés, hálás halacska.

2012. szeptember 22., szombat

A kis líra szifók

Az eltelt időszakban nyilvánvalóvá vált hogy valamennyi megmaradt szifóm lírafarkú lett.
 Elképzelhető hogy csinálok egy kis vérfrissítést, néhány hagyományos szifót is fogok vásárolni. Erre mindenképpen szükség lesz ha szaporítani akarom őket. Jó lenne néhány szép, nagy, egészséges példányt vásárolni, de sajnos még a kereskedésekben is ritkán van olyan ami az én tenyésztési céljaimnak megfelelne. A mostani szifók többsége méretben, színben és szaporaságban is messze alulmúlja a  régi szifókat. Az állatokat túl hamar befogják szaporodásra és minden elképzelés nélkül keresztezik őket egymással.
Ennek következménye az hogy a mostani példányok többsége bizony csenevésznek hatna a régi példányok mellett.

2012. június 13., szerda

Kis kardfarkú halak növekedése

A megmaradt szifó ivadékok jól fejlődnek már látható biztosan hogy legalább az egyik lírafarkú változat lesz. A nyár,  a nagy meleg valószínűleg fokozza növekedési hajlandóságukat  és  ősz elején ha minden jól megy remélem áttehetem őket a nagy társas akváriumba. Ha kis vagy közepes méretű halaim lennének  mindössze már átenném őket, de nagy vitorláshalaim valószínűleg eleségnek tekintenék őket. Azt a néhány hónapot inkább kivárom.

2012. március 17., szombat

Kis szifókról még mindig!

Sajnos a született negyven szifóból csak három maradt életben. A kis szifókat akvárium és helyszűke miatt átraktam a valamivel nagyobb kis mollik közé, akik lassacskán, szinte észrevétlenül elfogyasztották őket,kivéve ezt a hármat amelyeket sikerült megmentenem. Valószínűleg vásárolni fogok új tenyészpárokat é a helykérdést is megoldom valahogy.

2012. január 22., vasárnap

Kis szifók

Tegnap sikeresen világra jött mintegy negyven darab kis szifó. A számuk mintegy negyven darab lehet. A kicsinyek között bizonyára szép számmal lesznek lírafarkú szifók is hiszen nőstény szifó szülte őket. Későbbi keresztezési terveim között mindenképpen előkelő helyen szerepel a lírafarkú változat. Remélem viszonylag gyorsan fognak nőni a kis szifók,  bár ehhez a jelenleginél jóval nagyobb akváriumra lenne szükség. Tapasztalataim szerint ugyanis minél nagyobb egy akvárium annál gyorsabban fejlődnek a kicsik.

Ez persze minden növendékhalra igaz. Még ha a körülmények ideálisak is, akkor is lassú a növekedés egy kicsiny akváriumban. Sajnos a helyszűke miatt ezt elég nehéz megvalósítanom, több nagy akvárium beállítására nincs módom. De azért remélem hamar elérik a három centiméter hosszúságot. Ha ez gyorsan sikerül,beteszem őket a nagy, társas akváriumba ahol gyorsabban fejlődhetnek.